RSS csatorna

Szodemun – a helyi Terror Háza

Posted on

Na, ez egy szomorú látogatás volt. Múzeumnak múzeum a Szodemun, de börtönmúzeum és nagyon fájdalmas emlékeket őriznek a falak.

Még a japánok építteték a megszállás kezdetén azért, hogy ide zárják az ellenállókat. A felszabadulást követő évtizedekben viszont a katonai junta (a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig tartott a katonai diktatúra Dél-Koreában) börtönözte be a rendszer ellen lázadókat. A ’80-as évek végén lerombolták a nagy részét, majd néhány épületet rekonstruáltak és múzeummá alakítottak.

Valójában egy több épületből álló komplexum, ami egyébként nagyon festői helyen fekszik, az Anszan lábánál, csodálatos kilátással a környékbeli hegyekre. De nem hiszem, hogy a rabok olyan nagyon élvezték volna a panorámát. Eredetileg 500 fogoly befogadására tervezték, de a függetlenségi mozgalom legsűrűbb periódusában a rabok száma meghaladta a 3000-et. Ez egyike volt a számos börtönnek, amit a japánok hoztak létre, hogy letörjék az ellenállást az országban.

Az eredeti komplexumból mára csak néhányat hagytak meg emlékmű gyanánt, ezekben vannak most a kiállítások. Az eredeti börtöntábor nézett ki:

A kiállítás pazar (már ha lehet ilyen kifejezést használni egy ilyen gyászos hely esetében), rengeteg információhoz lehet jutni, megindító és megdöbbentő egyszerre. A panoptikumtől kezdve a hagyományos tárlós kiállításon és  filmvetítéseken keresztül a hangeffektusokig mindent bevetnek, hogy elképzelhetővé tegyék azokat a borzalmakat, amiket először a japánok, majd  a koreai milícia tagjai itt elkövetettek – ugyanakkor rendkívül részletesen dokumentálja a koreai hazafias mozgalom ellenálló akcióit.

A legmegrázóbb talán az a szoba, ahol 5000 politikai fogoly képe van kiragasztva a falakra – közülük sokakat ki is végeztek, tekintet nélkül a korukra vagy a nemükre.

 

A földalatti kínzókamrákban viaszfigurákkal és árnyjátékkal szemléltetik a kínzási módokat, ezenkívül megy egy mozgófilm – ez is nagyon megviseli a nézőt -, amin még élő függetlenségi aktivisták vagy mártírok leszármazottai beszélnek az átélt  kínzásokról. Hát, az emberi leleményesség kimeríthetetlen, ha arról van szó, hogyan nyomorítsuk meg embertársainkat. Most inkább nem részletezem a kínzási módokat.

A következő két nagy épület maga a börtönblokk a cellákkal és magánzárkákkal – némely közülük üres, másokban elítélt politikai foglyok személyes tárgyai vannak kiállítva bőséges fényképanyaggal és feliratozással (sajnos, ez már csak koreai nyelven), illetve néhányban kortárs képzőművészek alkotásai.

A börtönben a japánok először ruházat, majd a háború alatt hadianyagok gyártására kényszerítették a rabokat – eredetileg 12 gyárépületet húztak fel erre a célra a tábor területén, de mára egyet hagytak meg, hogy bemutassák a munkakörülményeket. Az egyik helyiségben mozgófilm megy archív filmfelvételekkel (gombnyomásra kérhető angol, kínai, japán felirattal), ebből kiderül, hogy a japánok, miután gyarmatosították az országot, úgy tekintettek a koreaiakra, mint rabszolgáikra. A háborús készülődés során az összes fellelhető fémtárgyat elkobozták a háztartásokból – még az evőpálcikákat is -, hogy hadianyagot állítsanak elő belőle. Külön rész szól a kínzások következtében 1920-ban elhunyt női függetlenségi harcos Ju Gvanszun életéről és börtönéveiről.

A következő kisebb épületek a női börtön, a lepraház, a kivégzőhelyiség (az egyetlen hely a múzeum területén, ahol tilos fényképezni) és a konyharész. A kivégzőfülke mellett van egy fúrott alagút, a japánok titokban  ezen keresztül csempészték ki a holttesteket a börtönből. A legérdekesebb talán a “sportpálya”, ez a legyező alakú építmény, ahol a rabok gyakorlatozhattak (gondolom, faltól falig sétáltak), úgy, hogy közben egymással nem tudtak kommunikálni, de az őr az összes pályát belátta.

A hétköznap délutáni időpont miatt túl sok embert nem láttam a múzeumban, csak néhány iskolás csoportot meg idős embert. A belépő átszámítva 300 forint.

De! Hogy ne ilyen gyászos hangulatban zárjam a bejegyzést, hozzá kell tennem, hogy a Szodemun környéke pazarul be van parkosítva, egy sétaút vezet fel az An-hegyre (Anszan), útközben tündéri kis lépcsősorokkal tarkítva, amelyek körbe vannak ültetve virágokkal. Cirka százméterenként szabadtéri “konditermek” vannak a sétaút mentén – ha valakinek nem lenne elég, hogy kaptat felfelé, még jól meg is tornáztathatja magát a felszereléseken. És tényleg – nyugdíjasokkal voltak tele ezek a kis sportpályák, csak úgy nyomták  a felüléseket meg az elliptikus trénert! A hegyi sétányon (azért inkább dombnak mondanám, nem éri el a 300 méteres magasságot) pedig nem kocogókat, hanem szó szerint száguldozó középkorúakat láttam. Persze azért piknikezők is vannak szép számmal – de azért olyan, mintha itt minden az egészségről szólna. Furcsa, hogy nem kifejezetten izmos senki errefelé, de valami iszonyú fizikai állóképessége lehet a helyieknek. A domboldalon felfelé kaptatva előttem egy idős néni ment, az  öt év körüli unokáját a hátán vitte felfelé – még csak nem is lihegett!

 

Reklámok

13 responses »

  1. Már azt hittem annyira tanulsz,hogy blogot irni sincs időd. Te miért nem próbáltál ki valamilyen sportszert?
    Szépek a képek és az irás is jó.
    Anyád

    Válasz
  2. Hahó! Jó téged újra olvasni 🙂 Még ha ilyen borzalmas helyről is. Mostanság a Holocausttal is foglalkoztam egy egyetemi munka során, felfoghatatlan, milyen kegyetlen tud lenni az ember. Kár, hogy a világ másik végén sincs ez másképp.
    Ezt most találtam, hátha érdekel, bár te jobban képben vagy a témában szerintem 🙂 http://prizmafolyoirat.com/2012/05/02/korea1/
    Puszi, és írj még, sokat! 🙂
    Ági

    Válasz
    • Hali!
      Köszi a linket, elolvastam a cikket, marha érdekes, még ha nem is értek egyet a szerzőjével. A többi koreai filmkritikát is megnézegettem, tök jó ez a folyóirat, nem is tudtam róla. Ti hogy álltok a koreai filmek nézegetésével? 🙂
      Csoki!

      Válasz
      • Sajna nem túl jól, épp 80-as évekbeli magyar filmekkel vagyok elhavazva, hát kevés ilyen kivételes mélypontja van a filmművészetnek… 🙂 A félévben kijutott még a kortárs magyar filmből is, hát, mit ne mondjak, hazánk filmjei… inkább nem mondok semmit… 😀 De lementettem ám a listád, csak a bőség zavara miatt nem tudom, hol kezdjem… 🙂 Szóval egy jó filmre már nagyon ki vagyok (vagyunk, szegény Gábor is szolidarít velem esténként) éhezve 🙂 Ha egyet kell mondani, melyik filmet mondanád? 🙂 Puszi!

  3. Hm, nehéz lenne egyet kiemelni, hogy szórakoztató is legyen, tipikusan koreai legyen és elmélyült is legyen – és ne csak az én személyes ízlésemet tükrözze….Az Oldboy-t mondanám, mint a leginkább kultuszfilmmé vált alkotást. De nekem a személyes kedvencem a Memories of Murder (A Halál Jele), viszont az Esztrusnak nagyon, Zolinak nem annyira tetszett. (Tibornak is igen, de nem ez a kedvence.) A másik kedvenc a Chaser, de azzal ugyanez a helyzet. Ami osztatlan sikert aratott a fentiek körében, az az Unjust volt, de szerintem nem a legtipikusabban koreai film (bár nagy kedvencem) meg a Showdown meg a Forbidden Quest, ami ugyan nagyon koreai, de nem annyira mély. Szerintem maradjatok a Memories of Murder-nél, Tarantino-nak is ez az egyik kedvence….Vagy Oldboy. Na, sikerült kettőre leszűkítenem….:-)

    Válasz
    • Hali!
      Adrien ajánlatát kiegészíteném. Legyen esetleg a Musza (Harcos), az egy könnyen emészthető, ráadásul magyar szinkronnal elérhető történelmi akciófilm. Ugyanígy az Arahan (Arahan), ami szintén megvan magyarul, nos ez meg kung-fu film. A DVD-ket kérésre eljuttatom hozzád. A Memories of Murder krimi, és a Showdown (thriller? dráma?) nagyon ász, akárcsak a Host (horror?, thriller?, komédia? szatíra?). Azért a többi sem rossz, de nem említette Adi a Bloody Tie filmet sem, na az is nagyot üt. Azaz ezek közül egyikkel sem lősz majd mellé.
      Üdv: B

      Válasz
      • Csöszd meg, egy filmesztétika-szakos (vagy mi…) hallgatónak nem lehet a Musza-t vagy a Host-ot meg az Arahan-t elsőre koreai filmként ajánlani! Jó, hogy nem a The Good, The Bad and The Weird….!Előbb a mívészet, értékek, mélyülés – aztán, amikor már bekapták a horgot, akkor lehet a koreai humor felé venni az irányt! Bloody Tie-jal egyetértek viszont. Showdown-nal az a gondom, hogy elég sok kulturális-történelmi elem van benne, ami magyarázatot igényel, anélkül félkész. (Igaz, a Memories of Murder-nél is van pár ilyen, láttad, Zoli se hitte el, hogy tényleg ennyire idióták a rendőrök….) Amúgy kapott Ági egy szép kis listát tőlem, azon rajta vannak ezek (a Musza nincs, bocsi), csak még nem nézte meg. Most kell vele megnyalatni a mézesmadzagot. Vagy elhúzni az orra előtt? Már nem emlékszem.

      • Legyen művészet, de ami legfontosabb, legyen JÓ. A felirat nem gond, sőt, nem szeretem igazán a szinkront. Sajnos már elég filmbe futottam bele úgy, húnahátezatuti, a legnagyobb/legfontosabb, aztán meg csak néztem, bambán, hogy mégis mi volt ez??? 🙂 Szóval akkor Musza vagy Oldboy? Ez utóbbit annyi helyen olvastam már, tényleg látni kéne. Az a legnagyobb baj, hogy nincs elég ideje az embernek. Egyszerre pótolni az elmúlt kb. 100 év klasszikusait és nézni a kortárs dolgokat, a világ minden tájáról – lehetetlen. Szóval mindig tipródok. A leveleim között megjelölve lementve megvan Adi hosszú ajánlója, többször szemeztem már vele, de mindig volt valami fontosabb. Idáig. Ha nem is egyszerre az összest, egy párat igyekszem megnézni a közeljövőben, köszi!
        u.i.: A “filmeszétika (vagy mi)” teljesen helytálló megfogalmazás, én sem mondhattam volna valóságosabban! Hivatalosan filmtudomány a becsületes neve, de arra mindenki csak a szemöldökét húzogatja… 😀

  4. Mélymívészetű filmet (amolyan dögunalmasat) nem is ajánlanék. Vannak amúgy jó koreai “szerzői darabok”, baromi jó és nyomasztó független filmjeik (tényleg zseniálisak, nem viccelek), meg ott van Kim Kidok mester, akit mindenki annyira ajnároz (én pont nem szeretem a filmjeit, de mindegy). Mi olyanokat nézünk a családdal, amelyek többmilliós nézőszámmal futottak a mozikban, szóval távolról sem unalmasak. Ha a kivitelezés mellett az is a cél, hogy elgondolkoztasson egy kicsit, akkor azért inkább az Oldboy,mint a Musza. De még inkább a Memories of Murder. (Pedig kőkemény krimi.) Ha már erre szűkítettük le…

    Válasz
    • Mindhármat letöltöm, biztos ami biztos 🙂 Köszi! Kim Kidoktól már láttam ezt-azt, a kánonba tényleg őt emelte be leginkább az európai elit, és mivel sokan nem látnak mást, nem tudják megkérdőjelezni 🙂 Na, a tettek mezejére lépek 🙂

      Válasz
      • Közben rájöttem, hogy mi lett volna a tökéletes választás első film(ek)nek: hát a Secret Sunshine vagy a Poetry vagy az Oasis vagy a Peppermint Candy. Mindet I Csangdong rendezte – még ezután mutatom meg őket a filmes bandának -, nem olyan vériszamosak, mint az én személyes kedvenceim, de iszonyú jók.

  5. Hai!
    A filmesztétika és a filmtudomány szavak kicsapták nálam a biztosítékot. Van egy ismerősöm, akinek az ismerőse azt mondta, hogy aki a kontrolling szót nem c-vel írja, az már nem is komoly szakember. Akkor kommentáltam az esetet a saját visszafogott stílusomban. Most nem teszem, de ismertek, vegyétek úgy, hogy megtettem.
    Én azért nézek filmet, mert jól akarom magam érezni tőle. Aki nem ezért néz filmet, az szerintem hibát követ el. Tehát olyan filmet, amit fáj végignézni, nem fogok végignézni, hanem kikapcsolom, és helyette felmegyek a tecsövedre (youtube). Szerintem ez életelvként használható útmutatás, mert túl rövid az élet ahhoz, hogy fájdalmas filmeket nézzünk. A koreai filmek közül vannak nagyon lila filmek is, (már ha ez a mérce), ott van például a aTavasz, Nyár, Ősz, Tél és megint Tavasz. De azt nem ajánlottam, noha vannak benne szeretnivaló jelenetek (ahogy a rendőrök festik a betűket).

    Válasz
    • Hát, ezen hosszan lehetne vitatkozni. Kérdés, mit értesz azon, hogy “fáj végignézni”. Nekem van pár olyan filmélményem, hogy fizikai fájdalmat éreztem közben (legutóbb a koreai “Journals of Musan” volt ilyen), de ettől függetlenül óriási filmnek tartom. De beszéltük egyszer, hogy az “Árvácska” is ez a kategória. Te, gondolom, arra utalsz, amikor valami annyira lila, hogy halálra unod magad tőle. Vagy felbosszant – mint engem Kim Kidok, Isten bocsásson meg bűnös lelkemnek…. Szerintem lehet “fájdalmas” filmeket is nézni, ha a végén van valami katarzis-féle érzés. És emellett az ilyen film lehet szórakoztató is. Sőt, fel is nyihoghatsz néha közben. Ebben nagyok a koreaiak.

      Válasz

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: